A napot is legjobban szeretem,
Midőn legelső ténye megjelen,
Ám ő, a végtelenben valahol
Még távol kóborol.
Legkedvesebb talán a várt öröm,
Midőn még át se lépte küszöböm
S nem hallani a rózsás égbe még
Csak szárnyai neszét.
S legédesebb a dal, míg hangtalan,
Míg a szivemben mélyen rejtve van,
Míg a szivemben zendül csendesen
S nem hallja senkisem.
