De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.
Mit annak az élet,
Kinek nincs jövője,
Kinek a jelen csak
A mult szemfedője!
Szegény virágok, mik
Holttestet takarnak:
Szegény örömeim,
Koporsóra hullnak!
Mult idő! oh, miért nem
Tudlak elfeledni,
Mért jársz egyre vissza
Engem kisérteni?
Hogyha már tudtalak
Koporsóba tenni,
Mért nem tudlak immár
Végkép eltemetni!…
Azon pillanatban,
Melyben felednélek,
Utánad repülve
Hagyna el a lélek;
Veled temetném el
Hozzád forrott éltem,
Sirodon halna el
Végső lélekzésem!
Pest, 1856. április 14.
