Amint az őszt, a rezgő, nyugtalan
időszakot felváltja lassu tél
és mindent súlyosan lenyom, miként
hordóban eltett-káposztát a kő:
a vérkeringés is megváltozik.
Másként gondolunk, másként eszmélkedünk,
és végig sem gondolt sejtéseink
szürkén rebbennek hűvös légen át,
mint fosztott gallyak közt veréb-csapat.
De fényesebb felhőket hord a szél,
kristály metszésű villogó hadat
kemény kékségű mennybolton, milyet
tavasz, nyár, ősz még álmában se lát.
S a fázó lélek észre sem veszi,
hogy mennyivel derültebb, csöndesebb
most, mint virágok közt, vagy lomb alatt,
vagy víg szürkületkor. Majd mind visszatér.
