Elveszett hazámnak Emporiuma,
Sűrű könnyeimnek megindítója.
Mielőt rám szállna az örökös est,
Búcsúzkodni jöttem hozzád, Budapest.
Míg enyém is voltál nagy környékeddel,
Nem sokat törődtem szeretetemmel.
Meglévő kincsét az ember megszokja,
Értékét, ha elvész, csak akkor tudja.
Összejárom minden uccád s téredet,
Lelkembe rajzolom kedves képedet.
Szívkeretben viszem szülőföldemre,
Kebledből letépett kies Erdélybe.
Otthon megint csak a régit folytatom,
Elveszett hazámat sírig siratom.
Eltiltott sóhajom visszaszáll hozzád,
S mint régi kedvesre gondolok reád.
