Amade László: Bármikép itéljed…

Bármikép itéljed
Magadban, elhidgyed
Hogy szeretlek!
Titkossan gyötrődöl,
Szivedben törődöl,
Hogy kedvellek.
De már abban van vég,
Hogy szivem érted ég,
Nincs mássad,
Most lássad,
Mi haszna;
Nincs haszna,
Mért késértlek?

Árnyékra futottam,
Hogy hozzád hódúltam,
Most megvallom;
Ködben elmerültem,
Napot nem szemléltem
Tapasztalom.
Ha multam napomat,
Várom csillagomat,
Lesz vezér!
Hozzám fér,
Bár késér,
Meg nem nyér,
Úgy gondolom.

Lássad, mit miveltél!
Hiv szolgád most is él,
Nem változik;
Üldöz hét fájdalom,
Szégyen, hogy megvallom,
Csak kinlódik!
De jobb megvallani,
Érdemmel megválni,
Csak tessék
Más szivet
Megölni
Illy hivet
Nem irtózik.

Orpheus múlatta,
Vadakkal próbálta
Hiv szerelmét,
Az erős érczekkel,
Kőszikla hegyekkel
Igaz szivét;
Én szegény állandó,
Mint viasz hajlandó,
Én vagyok,
Bár nagyok’
Szenvedek
S epedek,
Csak mulandó.

Gondolom, nem mondom,
Tudom, de tagadom,
Mit akartál;
Másoknak trucczára,
Kevélység-próbádra
Ohajtottál:
De nem kell tréfálni,
Szeretni s megválni,
Meglátod,
Megbánod,
Hamissan,
Titkossan
Confundáltál.

Hagyján! ha igy történt,
Szivedben ennyi szint
Elröjtettél;
Én is megvizsgálom,
Talán föltalálom,
Kit kedveltél;
Nincs ollyan elrejtve,
Ki nem jön napfényre,
Még szivem
Megéri,
Hogy Isten
Megveri,
Hogy üldöztél.