Hiába küldtelek, hiába mentél,
el nem kerüllek, szűkek a falak.
Én találkozom néha asszonyokkal,
Akik hozzád hasonlítanak.
És tudom már, hogy többen vagytok.
Dacos közönnyel mentek el mellettem
S ha én elétek állok hirtelen,
Hogy döbbenve megismerjük egymást,
Ti végigmértek gúnyos-hidegen.
De azért szomorúak vagytok.
Vagytok testvérek? Vagy talán egy
Rejtett királynő udvarhölgyei?
Küldött utánnam, lobbanó lidércek,
Az életködben megtéveszteni? –
De végül hozzája vezettek?
Szerelmem örökegy s ti jöttök mentek,
Egy messzi fényt ver rám a szemetek;
Egy messzi fény fáj, hogyha rámtaláltok,
A csókomat halványan tűritek
S egymásra emlékeztek titkon.
