Járok elsüllyedt tájakon, a porban,
erdők alá futó, mély utakon.
Síró hangokkal, fanyar illatokkal
utamba áll a szürkülő vadon.
Csillag vonul magasban és az erdőn
mint két riadt madár röpül szemem.
A forrás is ijedten jő a földből.
Giz-gaz, bokor, megannyi rejtelem.
Erdők alól, mik bennem is csiráznak,
neszek mozognak, elsüllyedt szavak
s mik rég avarba horpadtak: világok,
számból az éjbe felsikoltanak.
Látom magam, mint testem sejtjeit,
érzem a fákat, fák mögött a sok
rejtett erőt s rámrohannak az árnyak
mint csattogó fogú vén farkasok.
1924., Budapest
