Azt mondod: rossz volt, megveted,
Találsz te hűbbet, jobbat, szebbeket.
Túladva rajt’ magadat jobbnak érzed,
Kitisztul ez a fellegterhes élet
És nem ígéz egy gonosz hatalom.
S a nóta vége: – jön egy fuvalom,
Egy fuvalom, mi illat,
Egy sóhaj, ami tikkadt,
Szikrák lobbannak ki a képzeletből,
S az elszenderült posványos vizekről
Lengve, lebegve, mint a lidércek,
Jönnek, s az álmot űzve igéznek
A tűzszemű vágyak…
És sírnak a hűbbek, a jobbak, a szebbek,
Mert az érzékek emlékeznek.
1931.
