Magasból zuhant le – döbbent a veszte,
Egy állatember kivégezte
A köztársaság legelső fiát.
Nem nézem benne most a franciát,
Ember volt – aki vérében leomla,
Ki rá szolgált a szánalomra,
Nyugodjék!… s már fordítok a lapon –
Igy tegnap.
S ma azt olvasom,
A háborúban négy fia esett el
És azt kérdezem elállt lélegzettel,
Én Uram Isten – négy fia!
Hányadszor halt meg ez a francia,
Kit holnap Párizsban temetnek?!
A bánat zordon nagysága feledtet,
S ki egy fiút vesztettem – elkisérem
Bús gondolatban, bánatban, szerényen
A sírházáig ezt a franciát.
A fájdalom elejti a vitát
S a sír előtt meghódol annak
A négyszeresen nagy, nagy fájdalomnak.
1932.
