Sírhatnék… Élted késő alkonyatán
Gonoszul megcsúfolt a sátán,
Mulandó bájak hervadt asszonya.
Oh, fájó, szívbe markoló csoda:
Te megáldott egy boldog nászban,
Tört liliom özvegy gyászban,
Bús csendjében egy fülledt őszi éjnek,
A gonosz odalökött egy hivének,
Aki megrugdos…
Menj, menj, tűnj az árnyba,
Magas fészeknek szomorú leánya,
Vágyban didergő könnyes asszony-állat.
Most értelek csak, hamleti búbánat:
Láp gőze fekszi meg az őszi tájat,
Egy ragyogó szép életképet
Torzít el béna szenvedélyed,
Oh bús, siralmas banya-szerelem.
1930.
