Ki nyög? melyik boldogtalan
Kiált megint e bú helyén?
Ki háborít fel úntalan
Magánosságom éjjelén?
Hallom, hallom keservedet,
Te vagy, lelkemnek egy fele!
Érzem minden gyötrelmedet,
Érzem; s szivem reped bele!
De ah! hozzád nem juthatok,
Hiába nyújtom karjaim,
Ah! senkit meg nem hajthatok,
Nem hallja senki jajjaim!
Felelnek ím! a kőfalak,
S kérésimet kettőztetik:
Őrzőimtől, hogy – lássalak!
Fájdalmim meg nem nyerhetik.
A kőfal szánja sorsodat,
S kérésid azt megilletik:
Őrzőidtől, barátodat
Hogy láthasd! meg nem nyerhetik…
Nagy ég! tekintsd nehéz baját,
Küldj néki éltető reményt!
Avagy te nyisd meg ajtaját,
S bocsásd el, ó halál, szegényt!
1795.
