Mely nagy Bengália csodája,
A palotában néma csend
Sok iv, sok oszlop tarkasága,
S a viztükör világa fent.
Arannyal terhes nagy falombok
Lotusvirágos víz felett,
Hol háromezer éve mondott
Egy bölcs király itéletet.
“Jőjj”, szólt a herceg megragadva,
Hévvel szorítva meg kezem,
Szent birtokát hogy megmutatta;
“Élj”, szólt a herceg, “itt velem!”
Európai nyűgös vendége,
Ugy ahogy jöttem, távozék.
A nyugtalanság nagy szeszélye
Lelkem legmélyén rejtve ég.
Nagy évek zúgnak el felettem:
Az az emlékem megmaradt.
És egyre látom, képzeletben,
A palotát a viz alatt.
Budapest, 1915. január
