A végtelen vadon világban
Elmulhatatlan nemzetet,
Hol annyiféle néphalál van,
Hazám, hazám, mi éltetett?
*
Ahány vitéz jött át, pogányok
Az álmok sziklaajtaján,
Magyart én most is annyit látok
Az elmúlt ezredév után.
*
Csalán közé magot vetettek:
Indás, gazos marad a hely.
De az övék, mit megszereztek
S övék az áldomás-kehely.
*
Az örökségük egy ígéret,
— Jós mondás, mely be nem telék;
És mindegyikben ős igézet
Áldozat-láng tüzével ég.
*
És másról-másra száll az emlék;
Értékét, súlyát tudja mind:
S talán, ha egyszer megüzennék,
Egymás között, szivük szerint…?
*
Jöhet, ha jő most, vég itélet!
Nem múlik az, nem bontja szét
Az uj a régi ezredévet,
Az egypár ember nemzetét.
Budapest, 1915. február 22.
