Mily mély a seb, nem mondtam én soha.
Panasztalan hullt ifjú, drága vérem,
Fonnyadt le testem forró bársonya.
Hervadva jártam kísértet-fehéren.
És néha a tükörhöz léptem én:
Hogy egy megszánó arcba, szembe lássak.
Szemek riadtak rám, nagy-karikásak.
És szóltam akkor: ó, szegény, szegény…
Mi fáj neked? – Fáj, fáj az ifjúság.
– Hát ifjú vagy te? Én szegény szegényem.
Számláld a kínod, könnyed, a tusád,
Több seb esett rajtad, mint bármi vénen.
Hogy lelkedben zokog még annyi vágy?
Haló rózsában legbujább az illat,
Legizzóbb fényű a lefutó csillag.
Hullócsillag vagy, hamvadó virág…
