Te magadat semminek sem tartod;
Nem is sokat mutat a te arcod…
Ereidben a vér sohse lázad,
Szitkot, botot: békén tűröd,
Nincsen egy mákszemnyi bűnöd,
De lásd, Pesten mégse vehetsz házat…
Fejed üres, ha megütnénk, kongna,
Akárcsak a szomjas hordódonga;
Ami benn van, az a gyomrod gőze,
Azért jársz úgy, mint a hinta,
Játszik veled a pálinka,
Kétannyit lépsz hátra, mint előre…
Ember volnál, mégse vagy te férfi;
A cselőhajsz-t a barom is é rti…
Annyi sem vagy: hiszen nincsen szarvad;
Az, ha verik, bőg is néha,
A te ajkad mindig néma,
Ha vért ereszt is az ostor rajtad…
Am az ország birodalma benned,
Nem is szabad soha elfeledned:
A haza csak akkor büszke, boldog,
Ha a munkás hülye, bamba,
Magát bután megnyúzatja,
S a kor hívó szózatára – hortyog…
Ezért száll feléd a sok-sok hála,
Akár a füst, a köd, vagy pára;
Hat ökör is menten belefúlna…
Dicsér fű-fa, áld a tőke,
Nem hízol meg mégse tőle,
Csak a bőröd lesz darabos, durva.
