Későn, korán,
Ha elandalgok az utcák során
Nyitott szemmel, de félig öntudatlan,
És messze-messze szállok gondolatban;
Egy szebb világba, hol örök a nyár –
Szegény anyám meg másnak mosni jár!…
A paloták
Reám ragyognak s mintha mondanák:
Tekints ide! Rajtunk a fény, a pompa,
Arany s ezüstbe tobzódunk naponta;
Lélegzetünk is édes illatár. –
Szegény anyám meg másnak mosni jár!…
Hintó robog
Villámsebesen s benn a boldogok
Selyem, bársony közt pislognak unottan,
Jégkeblükben a szív tán meg se dobban;
Mily gazdagok s a lelkük mily sivár! –
Szegény anyám meg másnak mosni jár!…
Elgondolom,
Ott lenn a síkon s fenn az ormokon
A boldogság rózsái tán jobban virulnak;
Alázatos szegénynek, büszke, gőgös úrnak
Egyformán zöldel a buja határ. –
Szegény anyám meg másnak mosni jár!…
Szegény anyám!…
Szivem tüzét, ha én úgy ontanám
A földre, mint te pazarlod fiadra,
Hogy forró lángja az égig dagadna,
Az ember boldog volna úgy-e már? –
Szegény anyám meg másnak mosni jár!…
A gondolat
Sodor magával s ahová ragad,
Látok sok ezret, aki izzad, fárad,
Virrasztva teknő mellett éjszakákat,
S keblemben megvillan egy új sugár:
Szeretem mind, ki másnak mosni jár!…
