Hát nem tudod még: hogy szeretlek?
Hát nem tudod még: ki vagyok? –
Egy szikra lángja, mit a szélvész
Viharzó szárnya felkapott.
Egy olthatatlan szikra lángja
Teliti lelkem szövetét,
Egy olthatatlan szikra lángja
Gerjeszti szívem melegét.
Elég a szív izzó tüzétől,
Mit éget rajta – fáj a seb,
Se baj, – ha tápot nyujt anyagja –
A láng csak annál fényesebb.
Nézz hát a lángba, és ne félj, hogy
Szemed világa belevész,
A nap egünk leghőbb sugára,
S a sas a nappal szembe néz!
Jer hát! repüljünk a magasba
Villámos távol szép egen,
A föld, a por, a köd homálya,
Lelkünknek úgy is idegen.
Jer, jer, repüljünk! s hogy ha szívünk
E tiszta lángban hamvad, ég, –
Behalni fénybe, tűzbe, lángba.
Hát ennyi üdv még nem elég?
