I.
Rá nehezűlt lassan szivemre az élet.
Istenem, körültem de nagyon sötét lett!
De nem – hiszen van még lelkemnek egy álma
* * *
Mintha csak egyszerre a vigasz megszállna!
II.
Jártam a sok távol idegen vidéket,
Tenger bánatomtól az ég is sötét lett.
Jártam messze, távol, ösmeretlen földön
A fű is elszáradt lábam nyomán, zöldön.
S most hogy vissza tértem, most hogy itthon vagyok,
Mintha szét szórhatnám a tenger bánatot.
III.
Sűrübb, sötétebb lesz felettem a felleg…
Keresek, nálamnál egy szomorúbb lelket,
Vigaszt mondok neki, – ha hallgat a szóra,
Tán az én szivem is megvigasztalódna?
