Lesz még elég nyári este,
De olyan több nem leszen,
Mint az volt, az akácok közt,
Melyre én emlékezem.
Kedvesemnek ifjú arca
Belőle még kiragyog –
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
Csupa jóság volt a lányka,
Méz, szerelem egyiránt!
Megsimítá homlokomat,
Mintha tudná, hogy mi bánt.
Amint hajdan elsimítá,
Elhagytak a bánatok…
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
Legelőször homlokomat,
Aztán ajkam illeté,
Egyik csók a költőé volt,
Másik csók a kedvesé.
Kétszer érzém minden csókját,
Kétszer voltunk boldogok…
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
A hallgatag éjszakában
Ébren csak mi valánk,
Ámde mi az álmodóknál
Mégis többet álmodánk:
Álmodtunk a boldogságról,
Mely reánk még szállni fog…
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
Itt mondta, hogy boldog lenne
Egy kunyhóban is velem,
Itt mondta, hogy hűn szeretni
Nem szünik meg sohasem.
Itt láttam a végső könyűt
Melyet értem hullatott…
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
Virágokkal voltak épen
Az akácok mind teli:
Két virágot szakítottam,
Magamnak és őneki.
Odavan az édes este!
Csak a virág maradott…
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
Nem lesz több ily nyári este,
Bár örökké nyár legyen,
Valahányszor rá emlékszem,
Enyhül a bú szivemen.
Kik az üldözött sziveknek
Menedéket adtatok:
Akácfák a kert végében
Kétszer virágozzatok!
