Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd
Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt
Lelkem tüzétől elragadva,
Átölelém az egész világot.
A hűs pataknak bús zuhanásai,
A lágy fuvalmak lengedezései
Éjféli csendben, a susogó
Ágak, az illatos hant virági
Elfogtak egykor, s nem magyarázható
Örömbe sűlyedt lelkem; eloszlaták
Keservimet, kisírtam a bút
Édes özönbe merűlt szemekkel.
Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem
Utánok. A bús vízözön évei
Közt semmiségbe tért időknek
Fejthetetlen zavarába dőltek!
Virtus! csak a te nyomdokidon lehet
Eljutni boldogságra; te mennyei
Vígságra hívtad tisztelődet,
S nem keresett örömökre vontad.
