Sápadt levél az ájult fáról
Lihegve a mély kútba hullt –
Ott álltam – néztem, láttam
És fölriadt a régi múlt.
Tüzes tavasz, csókos csicsergés,
Virág-parfümös, lombos ág…
Valahogy úgy felfájt szívemben
A zajgó vérű ifjúság! –
Láttam, láttam a sötétséget,
Az örök-semmis, hideg űrt,
S láttam szegény magam-levélkét
Amint repült, repült, repült…
1924. augusztus 10.
