A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál meg nekem,
Minden tetszelgő ábrándoknál
Igazabb jóm, egyetlenem.
Itt állok, gondtól borítottan,
Életem komor alkonyán, –
Virágot, fényt csak te adsz nékem,
Én csillagom, én rózsafám!
Mit a hírnév! mit a dicsőség!
A tömeg tapsol s elfeled.
Búban, nyomorban nincs veled más,
Csak az a szív, mely hűn szeret.
Nyomom veszhet a sivatagban,
Borulhat éjek-éje rám –
Örökre élek szerelmedben,
Én csillagom, én rózsafám!
