Lehajtják fejük’ a virágok,
A madár pihenőre száll,
Emelkedik az est dagálya,
Mindjobban terjed a homály.
Szívem is fáradt. Halkabban ver.
Pillámra szender árnya ül,
S lelkemet, mint napot a felhők,
Halk álmok sullogják körül.
Úgy rémlik, mintha messze vízről
Valami nagy zaj zsongana,
Mintha felém az örök álmok
Hullámraja tolongana.
De mire hozzám ér s fölöttem
Szomorún, éjlőn összecsap:
Zajából itt csak siketítő,
Álomtalan, nagy csend marad…
