Tó, mi nyugton áll vizednek
Messzenyúló tűköre;
S nemde hányszor felriasztott
Már a vésznek vad keze!
Színeden a holdvilágnak
Képe úszik s csillagok; –
S hányszor verték partjaidat
Felzavart sötét habok!
Sajkák lejtnek könnyü úton
Most a zöld partok felé; –
S hány hajós látott dühödben,
Mely sajkáját széttöré!
Boldog tó, a vész ha átment,
Nem zavarja színedet!
Boldog szív, mely elfelejti,
A mit egykor szenvedett!
1847.