Özvegy ember házának
Isten a gazdája,
Unalom a vendége,
Hideg a konyhája.
Nincs, ki otthon várna rá,
Nincs, ki földerítse,
Aki ágyát, kebelét
Általmelegítse.
Délig pongyoláskodik
Hálóköntösében,
Hosszu pipa szájában,
Keze a zsebében.
Mint a hóhér, egyedül
Ül le asztalához,
És vizet tölt, hogy legyen
Több, kevés borához.
Sem víz, sem bor élete,
Pelyhes a ruhája,
Gazdasága, szíve, mind
A Csáki szalmája.
Kömlőd, 1843.
