A pórkunyhóban gyermek született,
Egy rabbal e földnek több rabja lett.
Szegény a kunyhó, hangos és hideg;
Az élet árva benne és rideg.
Száműzve onnan minden földi jó,
De a nyomor két kézzel fogható.
És mégis örvend a szegény anya,
Bár öröme vég nélkül tartana!
Örvend ama gyermeknek, aki még
Szíve alatt elkárhoztattaték. –
Ki fájdalommal szülted magzatod,
Hogy léteért megáld, nem várhatod,
Ő fog körülgondolni, nézni és
Első csapás fején a születés. –
Mi jobb az életnél s mi gyászosabb,
Mint az, hogy aki él, százszorta rab?
Mert nem szabadnak bosszus istenek
Csak fél erényt s hatást engedtenek.
Fekszel te, kisgyermek, szűk póla közt,
Téged keresztvíz és könyű föröszt.
Szunyadj el inkább s többé föl se kelj,
Számodra sír lesz jó nyugalmi hely.
Földön kikötvék a nagyság, erény,
Csak szánakoznak a kín emberén.
Bármit mivelj, bár tedd ki lelkedet,
Mint szolga ontnád élő véredet.
Pest, 1839.
