Jelvények és formaruhák
között szédül az életünk.
A tavaszi delek puhák,
Jelvények és formaruhák –
sétálva is menetelünk.
Színek és fémek zavarát
issza a szem és viszolyog.
Jelvények és formaruhák,
diktátorok, s diktatúrák
nagy árnya imbolyog.
Emberi csendünk fuldokol,
lábhegyen jár a félelem
s űzötten szétnéz: Merre, hol?
Jaj, csak az ember nincs sehol,
az Ember, a jelvénytelen.
