Kiment a lányka kis tavára,
A szőke fürtü Habilán,
“Fel, fel, halacska! fel horogra,
Mi kedved ott a tó alán?”
Arany halat fogott a lányka;
“Ereszsz anyámhoz, oh ereszsz!”
Sír a halacska – mond a lányka:
“Ne sírj, anyád a lányka lesz.”
Tovább, tovább sír a halacska:
“Ereszsz el engem, hagyd megyek
Édes hugomhoz.” – Mond a lányka:
“Hugod helyett hugod leszek.”
“Vár sírva nyögve kedvesem rám,
Ereszsz hozzája, oh ereszsz!”
“Menj, mond a lányka, kis szerelmes,
Ha van szerelmed, el ne veszsz!”
Még sokszor elment kis tavára
A szőke fürtü Habilán,
S a halra gondolt s kedvesére –
S egy könycsepp ült szemcsillagán.
