Ég a homlokom és fázom,
a levegő virraszt tanyámon.
Mindent csillagtalan éj fed
érzem, nemsokára szétszed,
nemsoká a föld alatt
még a csontom sem marad,
s egy nyugtalan kéznek ujja
új alakban rak ki újra,
a test is álom, mint az álma,
minden: összetétel, ábra.
Összetétel a madár,
összetételek a fák
és a föld felett az éther,
Krisztus is egy összetétel.
Lázaim tarkák, fehérek,
egy térben lobban el az élet,
egy kis skatulyányi térben
egyszer csak csöndesen elégtem.
Most kint hó fú, ez december,
játszik összetételemmel.
Óh, mondjátok, mit csináljak
délköreivel a nyárnak?
Összeteszem két kezem:
mentsd meg összetételem!
Ments meg engemet a távol
égő csillagok fagyától!
Vagy úgy bonts szét, mint ahogy
két kezed összerakott:
észrevétlen, mint egy ásványt.
Ne halljam a tér zúgását.
