Buta, hideg vasból,
acélból öntött gépek,
zúgás, kattogás, falrázó
éles duruzsú szíjlengések.
Minden halott drót
életet szállít és fényében
öntelten úszik aluvó falu
s csillogó metropolis.
Állok a gépek előtt én,
szegény tüzes idegű ember,
s izzatom parázseleven lélekkel
testem homályos zúgait;
de bevilágítani nem tudom
halvány önfényemmel.
Óh bár volnék gép,
hogy erőmet ismerje falu, város,
s ne bukott, földi isten: ember,
ki sorsát tehetetlenül
hordozza és élte: átkos.
