Sziklaszálas, napbarnított apám
az eke érdes szarvát fogva
öregedett meg
Anyám, liliomlelkü édesanyám
sarlóval kezében érte meg
az ötvenedik évet.
Talán hű hitvesénél is jobban
szerette a Nyikómenti rétet:
a szántók enyhe, hímes hajlatát.
És ma
verejtékes, hosszú esztendők után
a két galambősz, görnyedt öreg
a kert szögéből elborultan,
sirva nézi:
a szent, féltett búzaföldek
másnak ontják a kévét, az életet…
Uram, segíts!
Hallod-e: a morzsálódó ősi rög
vesztét érezve sikolt élesen!
Uram, segíts!
Segíts, mert választott földeden
maholnap minden semmivé lesz,
– maholnap minden elenyész…
Szüleimnek
