Éjféltájt
a néma sírhantok alól
feljönnek a merev holtak:
s nyugtalan, véres szivüket
felmutatják az aranyló Holdnak.
Éjféltájt
felforrósodnak a kihűlt csontok
– s mint szemfedő-ruhás,
lidérci, fehér szobrok,
a csillagokba néznek mélyen
s ha kondul a hajnali harang –
újra eltűnnek a reggeli fényen.
Vajjon miért nem pihennek
a sír néma nyirkán a kihűlt holtak?
Nyugtalan, véres szivüket,
miért mutatják fel az arányló Holdnak?
…Kik a sírból
a nyugtalan éj árnyán visszajárnak:
csók-rózsáit tépik
egy félbemaradt szerelmi Nyárnak…
