Panasz sír dalomban:
Boldog alig voltam.
Gyermekábránd mellett
Arasz időm tellett.
Sóvár első vágyak
Már énnekem fájtak –
S legszebb álmodásom
Megtört csalódáson!
Daczosan, hol értem,
Csupa rózsát téptem –
S szomjú gyönyöröknek
Vadméze gyötört meg…
Hír, dicsőség, mámor,
Mint tűzontó zápor
Tépte, verte szárnyam!…
…Járok hűvös árnyban,
Benőtt gyalogösvény
Alkonyodó csöndjén…
Szétrajzik az emlék –
S mintha visszamennék,
Itt-ott ráköszöntve
Felejtett örömre,
Aztán eltévedve
Egy nagy ködtengerbe –
Nem ismerve másra,
Csak vesztett virágra –
Itt erre, ott arra –
Egy egész avarra…
