Friss didergő hajnal. Már az óra négy.
Pesti szegényasszony, hát te hova mégy?
Megyek a munkába, húzom lábomat,
Megyek lapátolni utcán a havat.
Nagyon kell a pénz már, éhes a gyerek.
Odahaza hagytam, kuckón szendereg.
Régen nem ivott már meleget szegény,
Megkapom a pénzem, tejet veszek én.
Havazik, havazik.
Messze innen áll egy óriási rét.
Onnan is csak rétre, síkra látni szét.
Réten át egy hosszú árok kanyarog,
Abban szenderegnek fáradt magyarok.
Össze-vackolódva, csendben fekszenek,
Elkerüli álom köztük egyiket.
Félálom ködében fekve elmereng,
Künn a réten szálló hópehely kereng.
Havazik, havazik.
Rongyok közt ébredve, hát ott mi szuszog?
Felül Péter, akit anyja becsukott,
Nyújtózkodik Péter, nyomja a szemét,
Dideregve fújja piros kis kezét.
Hát ahogy kibámul, nézd csak, jaj de szép,
Téli fehér lepkék, hulló hópihék!
Tágra nyitott szemmel nézi Péter ezt,
Ablakon kinézve ujjongani kezd.
Havazik, havazik.
