Haliga, tél csendje nevet a Iákon,
Hallga, hó zenél a bütykös átfon!
Jókedvű pillék csattogva szállnak,
Nincs végehossza a muzsikának.
Tündéri sereg dalol a télnek,
Biztatón mondja: “Melegedj, lélek.
Álmokat hullat a tél szitája,
Szívedben haji ki akácvirága!”
…melegítsz, erdő… A fák között messze.
Vakító fehér ködökbe veszve,
Rózsákkal keblén, égkék ruhába,
Felém siet az emlékek lánya!
Szemébe’ könny gyújt hétszínű lángot.
Hallga, télerdőn hív űzni álmot!
– S elindulok véle, kéz kezet fogva.
Úttalun úton lelünk-e nyomra?!
1923.
