Arany kalásztól duzzadt rónaságon
– Úgy véltem – visz keresztül az utam
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon
S majd megpihenek egy kis faluban.
Hogy útra keltem pirkadott a hajnal,
Homály karolta félig át a tájt.
Az Ég szeméből hullt a könnyü halkkal
S fölöttem őszi varju-horda szállt.
Nincsen kalász a síró pusztaságon
S madár helyett a szárazlombú fákon
Sötét gond rakja barna fészkeit.
A földje is oly bús, szivós, makacs,
Virágszál rajta sehol nem virít,
Csak itt-ott egy-egy vérszinű pipacs.
1922. június
