Majd készitek egy vörös serleget;
Forró, zengő rubinból csiszolom,
Szemem eresze alá állitom
És kilenc éjjel csordultig sirom.
Vajszin kezed reszketve tartja majd,
Némán nyaldossák a kis kék erek,
És összenőtt szemöldököd alól
A két mély kút a serlegre mered.
Szivem rubinjából lesz a kehely…
Hideg vére a combodra pereg,
Te mondasz egy őrült, szép áldomást
És fáradt, részeg szádhoz emeled…
Nyugat, 1908 / 21. szám
