Szép barna bútorok, szegény falak:
Ma nem hál itthon az életöröm;
Ma jaj nekem a hosszú éjszakán
Minden szobrom ma még összetöröm.
És kidobálom a szentképeket,
A vertezüst nehéz edényeket,
Ma összezúzok minden porcelánt,
És eloltom a meleg fényeket.
Hímzett selyem ma épen nem marad,
Sárgult csipkék és nemes szőnyegek;
Kidobálok ma minden ékkövet
S fázva, üresen, összegörnyedek.
Dohányillat, tömjénszag, parfümök:
Ma éjjel búsan mindent száműzök,
Dalos szép szavak nem folynak ma át
Víg folyamban a fogaim között.
Ma koszorút a halálfélelem
Csavar barnahajas fejem körül,
Ma hideg harmatot sír rám a láz
S forró hajával szárazra törül.
S a beteg reggel aranytűje majd
– Az első, zengő, végtelen sugár –
Átszúrja fáradt, fáradt szivemet
S egy utolsó hálás mosolyra vár.
Nyugat, 1908 / 5. szám
