Kavics fölött peregve fut
A habzó csermelyár –
Egy vig fiú bokáig áll
Vizében s halra vár.
Áll meghajolva, csendesen,
Vigyáz és fel se néz:
Csak néha száll habok közé,
Mohón, mint nyíl, a kéz.
Soká vigyáz, de foglya közt
Tán a legszebbiket
Elejti, mert bokrok közől
Hall édes éneket.
“Eperre jött lánykám talán,
S a lányka csókot ad!”
Megdöbben a halászfiú
S a legszebb hal – szabad.
Liget felé, melyből a dal
Igézve ömlik el –
A kis szerelmes futva fut,
Tövisre nem figyel.
Ligetbe ért lélektelen,
Megáll és vére hűl:
Ott nem a kedves lány, de a –
Nagyságos asszony űl.
És ennek ajkin hangzik a
Vonzó csalóka dal –
Pirúl szegény s a földre néz,
Mostan se csók, se hal!
