Égnek itt a falak, láng lobban a tetőn,
az alap vad lázban sikoltoz, nyög, piheg,
ablakok remegnek, félelemmel félnek,
minden zúgon-zegen, bútoron, kilincsen
meglapul, sistereg dörömböl az árnyék.
Jaj, te csodálatos forró levegőjű
babonás nagy bolond kolozsvári ház:
reng benned a világ, dübörg a föld árja,
csudálkozó csillag fürdeti a lábát
búgó bensőd meleg sugártengerében
s fergeteg, zivatar önti néha magát
morogva, zubogva égő falaidra…
A láng a tetődön el-kihúnyni látszik,
alapod vad láza mintha megenyhülne
s csend, nyugalom fénylik sajgó küszöbödön.
De újra, meg újra fölsivít a fájás,
ropog, dong a padlód, ajtód megcsikordul
s éjfekete madár, töröttszárnyu madár
vergődik alattad…
