Barkás fűzek között a tóban
tükröt talál az ég-azúr.
Cigánytanyán kamasz kezében
hallelujázva zeng a húr.
Milyen jó volna most örülni,
dalolva, mint a húr örül.
A bánat fekete kutyája
sötét ívben körül-kerül.
Riasztgató mozdulatomra
alattomos körrel kitér.
Öreg házak során lapulva
alkony felé hazakisér.
Sugártalan könyvtárszobában
elér, babonásan megáll
s fekete álarcát ledobja:
a halál!
Áprily Lajos versei
Áprily Lajos: Március
Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?
Áprily Lajos: Erdei út
Áprily Lajos: Erdei út
Itt szarvas járt. Kis unokám,
menjünk utána friss nyomán.
Figyeld csak, milyen tiszta nyom:
puha földön járt, nem havon.
Itt mint szétnyílt kagyló, olyan.
Itt repedt szív formája van.
A lépte mindenütt nyugodt,
nem űzte senki, nem futott.
Nézd, itt megállt, mohot kapart,
itt meg kőris-kéregbe mart.
Szép halkan rakd a lábadat,
ne roppants száraz ágakat.
Most fényességbe tér utunk,
zúzmarás tisztáshoz jutunk.
Odanézz: ott áll a csodás –
s körül ragyogás, ragyogás…