Föl, föl a hegyre! itt van már a fecském,
Fészket rak újra a borház-ereszkén;
Vén almafám is uj levélbe hajt,
Piros virágok rojtja csügve rajt’.
Föl, föl a hegyre! ezt a puszta tájat,
Melynek kövéből az arany bor áradt,
Nem nézhetem tovább hálátlanul,
Könyem reá ugy is hiába hull.
Föl, föl a hegyre! hadd döngjön a szikla,
A vasrudaktól pattogjon a szikra –
S az anyaföldnek, hol majd megpihen,
Tüzével addig teljék meg szivem
Föl, föl a hegyre! bércze felvirulva,
Vidám danától zengjen egykor újra;
Koszorút öltsön ez a drága föld,
Melynek bora dalomba lángot önt!
Föl, föl a hegyre! van még egy reményem,
Bár új borát szőllőmnek meg ne érjem, –
De dalaimhoz hagyok ráadást,
Igyék a hon rám ingyen áldomást!
