Madách Imre versei

Madách Imre: Önmegtagadás

Ha csillag volnék Isten trónja mellett,
Mégis csak e porföldre szállanék,
Itt nyílna nékem a boldogság benned,
Minőt számomra mást nem ád az ég.

Ha éden kertének lennék virága,
S rideg lakásod lenne pusztaság,
Vagy vélem jőne éden illatárja,
Vagy hervadnék veled, mint sírvirág.

Körödbe helyze végzetem szeszélye.
S önakarat, ím, számüzésbe visz,
Birásodért ki édenről letenne,
Nyugalmadért elhagy még téged is.

Madách Imre: Hódolat Máriának

Neked szentelt ifjú szívem
Minden vágyat, szerelmet,
Te a nap, én meg a fűszál,
Mely nyíló általad lett.

Fogadd el, lányka, szívesen
Mit szellemed teremte,
Minden fűszálnak nyílnia
A nap is megengedte.

És bár egy-egy életsugárt
Lövel minden virágra,
Nem ég kevésbbé fényesen
Ragyogó koronája,

Nem mondom én se, hogy szeress,
Csak adj sugárt, hogy éljek,
S neked virágként illatot,
Színt, harmatot szenteljek.