Oh nézd, az óriás hajó mi szépen
Indúl a révből a nyugodt habon:
Ragyogva lejt odébb az esti szélben –
Hinnéd, hogy kedvvel, kinccsel gazdagon.
De lent, e fölszín rút viszájaképen,
Szennyes nyomor meg jajgatás vagyon;
Ott minden szívben egy gond van csak ébren:
Jobb lesz-e az új, mint a régi hon?
…Oh hányat láthatsz így az emberárba’
Büszkén, nyugodtan, verőfénybe’ járva,
Kívülről csupa kedv meg csillogás!
De hova le nem nézhetsz, szíve mélyén,
Fájó tusáknak borzadalmas éjén,
Minduntalan föl-fölzokog a gyász!
Radó Antal
Radó Antal: Sovány vigasz
Mesélgetik, hogy vármegyénkbe’ hajdan
Egy civis élt, ki nyakig ült a bajban.
Sokat elszántva ősi telkibül,
A rossz szomszédok lopták egyfelül,
Sőt, mintha ezt a nagy kárt keveselné,
Másféle patvart is szerzett e mellé:
Saját testvérivel is összekapván,
Bicskával is nekik ment néhanapján.
Igy nem csoda, ha rosszul folyt sora,
S bizony üresbedett a tarsolya.
De hát amellett könnyü volt a vére
S nem vette a sok galyibát szivére:
“Ejhaj – sebaj!”, ezt mondogatta folyton,
“Bizony rosszabbul is mehetne dolgom!”
S ezt addig-addig mondta-mondogatta,
Hogy nem maradt se foltja, se falatja,
S végűl az ördög állott elibe,
Hogy hátán a pokolba elvigye.
Egy ösmerőse, ki ép arra járt,
Meglátja s csúfolódva rákiált:
“Viszi az ördög? Ejh, szomszéduram,
Rosszabbul nem lehetne csakugyan!”
“Bizony lehetnék!” mondja az. “A sátán
Most engemet visz a pokolba hátán –
Nem volna-é az utam cudarabb,
Ha Belzebúb az én hátamra kap?
Én vinném őt, nem ő cipelne engem –
S mégis csak a pokolba kéne mennem!”
*
Szegény magyar, száz ellen kire les,
S ki mégis őrült belviszályt keressz:
Másból te sem merítsz vigaszt, csak ebbül:
“Csehül vagyunk? Lehetnénk még csehebbül!”