Szerelmes lányka sóhajából
A rózsatőn virág fakad
És a virág lehelletéből
Szerelmes, édes gondolat.
A hangtalan vágy megfogamzik;
A durva kőben akarat;
A földet forró vágy hevíti,
Kaszás a réten vért arat.
A lég is vemhes lesz a bútól,
Mitől a homlok gyöngyözik.
A szem s az ég ha sírni szüntek,
A felhő – gond elköltözik.
Az nyög, sikolt, sír a viharban,
Ami szivünkben háborog;
Az tépi, dúlja zöld vetésink’,
Mi orkezekben a gyilok.
E csillagboly parányürében
A csepp is lélekszámba megy.
A bölcseségnek csarnokában
Áll lángbetükkel: “Minden egy.”
