Mivel homlokomra LIZA
Rózsakoszorút tászliza
Gyönge kis ujaival;
Most hát a’ lant hüs jázminom
Alatt, neki minden finom
Gondolatokat kivall.
Bűbájos Szépem! Te levél
A’ rám füzött babérlevél’
Istene, ‘s csókos szente;
Te levél nagygyá mikor a’
Lelkemet csókod’ zápora
Poétának felkente.
Ragadj el képzet’ ballona
Most engem! – hagyd lantoljon ah!
Az én kisded énekem
Azon tárgyról, melyet ennek
A’ kellemetes Istennek
Pillantása súg nekem.
Oh engem a’ zöld homálylyal
Bevont liget’ rétje bájal
Lantolgatásom-közbe,
A’ dicső LIZA meg’ fejem’
Rózsa fürtje közé selyem
Pántlikákat kötöz be:
Míg szárnyas képzetim, a’ ti
Játéktoknak gondolati
A’ halhatatlanságnak
Oltárára, a’ Tempének
Zöld völgyéből, a’ víg ének’
Hangfogain felhágnak!
