Ha rabja vagyok a hangulatoknak,
Minden gondolatom félve kopogtat
Előbb az ablakodon.
És ha utat nyit jó szived nékik:
Mint a verőfény siklanak végig
Gyönyörű alakodon.
Szeszélyeidet szolgálni sietnek,
Hű katonái ők a hírednek,
Testőreid tábora ez;
Van ki virággal szór tele téged,
Más ölebedként a földre letéved
S pici lábod zsámolya lesz.
Van ki a tükröt tartja elébed,
Van aki hízeleg, mint a cseléded
S göngyöli hajfonatod…
Ha szárnya, ilyenkor arcodat érte – :
Isteni csók! De irigylem is érte
A szerencsés gondolatot.
Nálad így boldogan elmulatozván,
Tér haza mindenik gondolat hozzám,
Azzá, amit ér – te avatod.
Ha törpe, ha nagy, ha fent vagy alant jár,
Azontúl a gondolat szárnya szabad már,
Szabad a szárnya – hisz a rabod!
