Világ rendül, égbolt mélyebb, éj sötétebb, szó jelentőbb – rendbe, rendbe!
Bele nem halsz ebbe a szerelembe!
Pedig úgy kellene lenni,
Szépen elköszönni és menni,
Várni: a szíved megáll-e,
Ha igen: micsoda gyönyörűség lenne az az utolsó sóhaj!…
De hogy néz-e feléd, vár-e
Fogcsikorogva lesni. Töprengeni: kár-e
Halálos sóvárgással tölteni a drága időt?
Ezt is elvégezni, azt is, ráeszmélni, hogy a szíved megint retteneteset dobban!
Este undorítón érezned magad, reggel jobban…
A szót vizsgálni, amit hallottál tegnap: tegnap ilyet hallottál, ma minőt
Kell majd hallanod? : ez kevés.
Ez a régi, bújkáló szenvedés,
Ha jól meggondolod, ilyen már volt, elmúlt, nem lett belőle semmi, nem kell!
Meghalni, ha lehet, igen! : világ rendüljön, égbolt legyen mélyebb,
éj sötétebb, szó jelentőbb – utóljára; ha nem:
untatsz ezzel az ostoba életeddel!
Nyugat, 1927/1. szám, 1920, Oroszország
