Oh én boldogtalan, ó keserves sorsom,
Kinek holtig búba lészen maradásom,
Mint tenger habjain, olyan én forgásom,
Szerencse kerekén no sok változásom.
Mert, jaj, Titiuskint, rágattatik szívem,
Változó szerencsém miatt bágyad lelkem,
Földhöz verettetett már minden jókedvem,
Mert az porba hever virágzó életem.
Naprul napra az bú nevekedik rajtam,
Véletlen esetem, mert, jaj, ezt nem vártam,
Boldogulás helyett ím, mire jutottam,
Gonosz szerencsének tárgyul adattattam.
Mostaha kezei íme, mely súlyosok,
Céljokká töltenek az sok változások,
Áradnak bánatim, mint bő vízfolyások,
Mint tengerbe csöpp víz, én fájdalmom oly sok.
Oh mérges nyíljai, jaj, mint sebesítnek,
Oh sok változási végre megemésztnek,
Vége életemnek mert, jaj, csak ők lésznek,
Erőmet fogyatván majd az sírban tesznek.
