Olyan, mint a diktált béke
Az öreg kor jobbkezére
Ráparancsolt nyugalom…
A nyomunkba minden emlék,
A szivünkbe minden álom,
A ma villámvonatáról:
Lehajított, ócska lom!
Panaszkodni? Hisz az élet
Mifelénk csak bú, panasz.
A “hogy is volt” stációin,
A tett, erő ünnepén is:
De sok magyar lemarad!
Ha láttunkra még dorombol,
De a jelen másra gondol,
Múltra, voltra rá se néz.
Pedig, pedig rajtunk kezdte,
De felettünk összetette:
A munka is a kezét!
Huszonötöt még ha mér rám,
Megérem a századot…
De a bú, baj kongathatják
Felettem a kor harangját:
Még mindig dudolgatok!
Hallga, hallga: meseálló,
Mesemondó öregek!
Ha az érzés szívbe rejti,
Szavunkat is elfelejti…
Még szomorúbb lesz a nóta:
Ha minket is eltemet!
